Látnivalók, szállások Horvátország, Magyarország és Erdély területéről
Kövessen minket:
Nyelvválasztó: DE

Vidéki Élmények

Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület: Életkép a Bőszénfai Szarvasfarmról Dél-Borsodi Leader Egyesület: Hagyományőrző tánc

Urbán Pálné népművészeti baba készítő kézműves

3Urbán Pálné Marika 1955-ben született, népművészeti babák készítésével közel három évtizede foglalkozik. A mesterség fortélyait még a 80-as években sajátította el, az azóta megszűnt Matyó Háziipari Szövetkezet dolgozójaként. Ennek szervezésében 1990-ben a svédországi Göteborgban utazási kiállításon vett részt, ahol a babaöltöztetés folyamatát mutatta be az érdeklődő közönségnek.

„Annak idején nagyon nehezen kezdtem el a babakészítést, de annál jobban megszerettem azután. Egykori munkatársaim közül talán már csak én csinálok babákat. A fő különbség az, hogy a Matyóházban mindenki egy munkafázist csinált: volt, aki varrt, volt, aki tömte a babákat, mások pedig öltöztettek. Most a teljes munkafolyamatot magam végzem.” - meséli Marika.

Elsősorban szentistváni és mezőkövesdi matyó népviseletbe öltöztetett babáit ma már otthon állítja elő. Ezek mellett magyaros-, kalocsai- és kékfestő babák is kikerülnek műhelyéből. Munkái közül számos zsűrizett. Porcelán és selyemfejű babákat készít különböző méretekben. Felkérésre örömmel vesz részt térségi kulturális rendezvényeken, hagyományőrző fesztiválokon.

 

Elérhetőségek

Urbán Pálné népművészeti baba készítő kézműves

Cím: 3418 Szentistván, Tompa M.u. 9.

Telefon: +3649/338-492; +3670/269-6283

Webcím: Megtekintés

Képgaléria

Vissza az előző oldalra